- Tagadhatatlan, hogy amióta betetted a lábad a szegedi színházba, imád a közönség. Kiskorod óta erre a pályára készültél?
- Nyolc éves koromban döntöttem el, hogy színész akarok lenni. E szerint próbáltam élni az életemet. Színjátszó csoportokba, táncházakba jártam, énekelni tanultam. Közben befejeztem az általános iskolát, és beiratkoztam egy műszaki középiskolába, engedve édesanyámnak, aki úgy vélte, hogy muszáj, „hogy valami normális szakma legyen a kezemben.” Én meg arról próbáltam őt meggyőzni, hogy érettségi nélkül nem lehet a Színművészetire felvételizni. Így született meg a kompromisszum. A középiskola után jelentkeztem a főiskolára, de nem vettek fel. Ezután több munkahelyen is megfordultam. Voltam kocsmáros, villanyszerelő, kőműves segéd, rakodó munkás és pásztor. A rákövetkező évben is megpróbáltam a főiskolát, illetve a Miskolci Nemzeti Színház színész képző stúdióját. Az utóbbiba fel is vettek, de másfél év után otthagytam, mert a Szegedi Nemzeti Színházhoz hívtak segédszínésznek. A főiskolára összesen kilenc évig próbáltam bejutni. Ma már nem bánom, hogy nem sikerült. Más utakat kellett bejárnom.

- Mindenki látott már olyan színészt, aki ha megfeszül sem tudja lekötni a nézőt. Te pont a másik véglet vagy. Ha te színpadra lépsz, a bóbiskoló néző is felkapja a fejét. Mi a titkod?
- Talán a „robosztus” alkatom.

- Pályafutásod során történtek-e veled olyan dolgok, amelyek akár színházi anekdotának is beillenének?
- A Pör a szamár árnyékáért című darabban Borovics Tamás barátommal két ügyvédet alakítottunk. Ez azzal járt, hogy tárgyalóterembe illő nyelvezettel - bikfa nyelven – kellett kiállnunk védenceink mellett. A rettentő bonyolult szöveg terjedelme körülbelül nyolcoldalnyi volt. Felváltva válaszolgattunk egymásnak különböző paragrafusokat idézve. Az egyik előadáson beteljesedett rajtam a színészek rémálma. Kiesett a szöveg, lement a roló. Én kezdtem a tárgyalást: „Tisztelt bíróság! A 104. paragrafus első bekezdésének alapján…” – roló – majd megismételtem: „„Tisztelt bíróság! A 104. paragrafus első bekezdésének alapján… Akkor most át is adnám a szót tanult kollégámnak.” És hátradőltem a székben. Tamás szájáról nem éppen hízelgő szavakat olvastam le, de folytatta.

- Neked – aki te magad is sokak kedvence vagy – vannak-e kedvenceid, példaképeid a szakmában?
- Minden olyan színészt példaképnek tekintek, akik nem csak színészként zseniálisak, hanem emberileg is példaértékűek.

- Most pedig bulvárkérdések következnek. Gyönyörű hajad van. Kitől örökölted? Milyen hajfestéket használsz?
- Édesanyámtól örököltem. Hajfestéket még nem használok.

- Szabadidődben mit szeretsz csinálni?
- Amikor tehetem, a családommal vagyok. Mostanában lakást újítok fel. Sportolok. Megyei I. osztályban asztaliteniszezem.

- Hova utaznál el szívesen, ha sokkal több pénzed lenne, mint most?
- Édesanyámhoz Ongára.

- Mi a kedvenc illatod?
- A lila akác.

- Ha filmeznél, milyen típusú filmben játszanál szívesen?
- Amiben én vagyok a főszereplő.

- Az itt következő kérdéseket a Bridget Jones naplója 2 és a Harry Potter és a Titkok Kamrája című könyvekből merítettem. Köszönet érte az angol írónőknek. Mi a titkos vágyálmod?
- Boldognak lenni.

- Mi a kedvenc színed?
- A szivárvány színei.

- Melyik a kedvenc pudingod?
- A laktóz mentes.

- Mit csinálsz legközelebb?
- Válaszolok a következő kérdésre. De a viccet félre téve a Bolha a fülben című produkcióban játszom.

- Nem gondolod, hogy a színház kissé irreális és zavarba ejtő, nem beszélve arról, hogy az embernek órákig egy helyben kell ülnie, mielőtt alkalma nyílna az evésre, ráadásul nem is beszélhet bele?
- Ezt nem tudom, mert én a másik oldalon szoktam lenni. Ott pedig bele lehet beszélni.

(Varsányi Anna)